Esettanulmány, referencia
Gyermekem futó atlétaként évekig nyert versenyeket hosszútávon. Majd egyre gyengébben teljesített. Keresve az okot, rátaláltam Dr. Petrekanits Máté által vezetett TF laborra. A doktor úr megállapította, hogy gyermekem testében az izom és a csont mennyisége magas, ilyen adottságokkal remek sprinter lehetett volna. Ezt követően a doktor úr tanácsára rövidebb távon kezdett versenyezni, aminek hatására javultak is az eredményei, de sprinter már soha többé nem lehet belőle. Ugyanis jó néhány éve nem az alkatának megfelelően edzették, ami mára már visszafordíthatatlan. Bánhegyi Péter
A gyermek helyes sportágválasztását nagyban elősegíti a sportantropometriai mérés, specifikusan a személy adottságaihoz mérten. Így maga a szülő, a gyermek és az edző is egy olyan képet kap, ami pontosan tükrözi a gyermek jelenlegi fizikai állapotát és egy olyan fejlődési irányt mutat, hogy mi az a lehetséges cél, amit a jövőben, megfelelő edzéssel elérhet. A mérést országos szinten és minél hamarabb be kell vezetni a fejlődés elindítása érdekében! Sajnos ma Magyarországon még mindig az a téves hiedelem él, hogy az edző szeme mindent lát. Erre régebben lehetett alapozni, ma már téves információkat közölhet. A jelenben és a jövőben is a versenysport mögött ott van és ott lesz a tudomány. Hogy Magyarország 10-15 év múlva is eredményeket tudjon elérni világeseményeken, olimpián, nemzetközi versenyeken, ahhoz ennek a felmérésnek minden évben meg kell történnie az egész országban, hogy a megfelelő korban, a megfelelő sportolót ki tudjuk választani és ez által sikert és elismerést szerezve Magyarországnak a jövőben. Koncz Lóránt, V. kerületi Önkormányzat, Társadalmi és Külkapcsolati Osztály
Tavaly júniusban voltam Önöknél terheléses vizsgálaton ahol már könnyített játékos atlétikát ajánlottak. Betartottam a tanácsukat és sikeresen felkészültem hétpróbában a Veterán EB-re. Az 50 éves nők között 4. helyezést értem el. A Kedves Doktor Úrnak pedig igaza volt, hogy nem sokat kell edzeni, hanem ésszel. Köszönöm a segítségüket, további sikeres munkát kívánok mindenkinek: Zarnóczay Klára veterán atléta
A sportantropometriai méréssel szakszerűen segítik a családokat egy nagyon fontos döntés meghozatalában: mely sportágban lehet eredményes a gyermek? Már a versenyszerű vagy a szabadidő sportnak a gyermek életmódjában való rendszeres jelenléte is nagyon fontos elhatározás, de a hosszú távon működő, kapkodástól mentes döntés vezethet csak sikerekkel kecsegtető sportághoz. Ez akár felnőtt korig tartó rendszeres mozgást jelenthet a kellő motiváltság miatt. Sajnos sokszor látom, hogy a szülők össze-vissza kapkodva vagy kényelmi szempontjaik alapján erőltetik gyermekükre azt a sportágat, mely számára nem okoz örömet. Tölgyszéki Papp Attila igazgató, Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola
A fiam focizni tanul. Jelenleg kapus. Az edzője ajánlotta ezt a vizsgálatot, hogy a későbbiekben ne érje csalódás a magassága miatt. Markovics Péter
Rólunk írták
GYIK
Bejelentkezés
Szigeti Sportvarázs
A nagy érdeklődére való tekintettel a Szigeti Sportvarázsra szervezett ingyenes felmérésre további jelentkezést nem fogadunk! Sportágajánlás és terheléses vizsgálat a Testnevelési Egyetemen előzetes bejelentkezés alapján kattints ide >>
Időpont igénylés ingyenes sportágajánláshoz (gyermekek részére 7 éves kortól) szükséges felmérésre, kizárólag a Szigeti Sportvarázs vasárnapi napjára (2010 06. 06.). Időpontot a beérkezés sorrendjében adunk 14-17 óra közé eső időszakban, melyről minden jelentkezőt külön-külön értesítünk.
2009. április 1. | Nincs kategorizálva
Feliratkozás hírlevélre
Keresés
Facebook
-
Utolsó blogbejegyzések
- Tudd meg, mi a Reku!
- Érvizsgálat
- A sport legyen a barátod!
- Mi a sportantropometriai célja?
- Az alkati mutatók meghatározzák
- Magyar labdarúgás központja
- Teljesítmény értékelés
- A fáradtságukat enyhítendő
- Élsport – tényleg csak a győzelem számít
- Szávay Ágnes
- Lehetséges világcsúcs
- Sportorvosi vizsgálat
- Dr. Petrekanits Máté kitüntetése
- Futballisták sokat futnak, csak rossz irányba…
- Az élsportoló is ember
Archívum
Rólunk
Partnerek
Személyre szabott jó tanácsok az optimális sportágválasztáshoz
Általános jó tanácsok az optimális sportágválasztáshoz




