• Esettanulmány, referencia

    Gyermekem futó atlétaként évekig nyert versenyeket hosszútávon. Majd egyre gyengébben teljesített. Keresve az okot, rátaláltam Dr. Petrekanits Máté által vezetett TF laborra. A doktor úr megállapította, hogy gyermekem testében az izom és a csont mennyisége magas, ilyen adottságokkal remek sprinter lehetett volna. Ezt követően a doktor úr tanácsára rövidebb távon kezdett versenyezni, aminek hatására javultak is az eredményei, de sprinter már soha többé nem lehet belőle. Ugyanis jó néhány éve nem az alkatának megfelelően edzették, ami mára már visszafordíthatatlan. Bánhegyi Péter

    A gyermek helyes sportágválasztását nagyban elősegíti a sportantropometriai mérés, specifikusan a személy adottságaihoz mérten. Így maga a szülő, a gyermek és az edző is egy olyan képet kap, ami pontosan tükrözi a gyermek jelenlegi fizikai állapotát és egy olyan fejlődési irányt mutat, hogy mi az a lehetséges cél, amit a jövőben, megfelelő edzéssel elérhet. A mérést országos szinten és minél hamarabb be kell vezetni a fejlődés elindítása érdekében! Sajnos ma Magyarországon még mindig az a téves hiedelem él, hogy az edző szeme mindent lát. Erre régebben lehetett alapozni, ma már téves információkat közölhet. A jelenben és a jövőben is a versenysport mögött ott van és ott lesz a tudomány. Hogy Magyarország 10-15 év múlva is eredményeket tudjon elérni világeseményeken, olimpián, nemzetközi versenyeken, ahhoz ennek a felmérésnek minden évben meg kell történnie az egész országban, hogy a megfelelő korban, a megfelelő sportolót ki tudjuk választani és ez által sikert és elismerést szerezve Magyarországnak a jövőben. Koncz Lóránt, V. kerületi Önkormányzat, Társadalmi és Külkapcsolati Osztály

    Tavaly júniusban voltam Önöknél terheléses vizsgálaton ahol már könnyített játékos atlétikát ajánlottak. Betartottam a tanácsukat és sikeresen felkészültem hétpróbában a Veterán EB-re. Az 50 éves nők között 4. helyezést értem el. A Kedves Doktor Úrnak pedig igaza volt, hogy nem sokat kell edzeni, hanem ésszel. Köszönöm a segítségüket, további sikeres munkát kívánok mindenkinek: Zarnóczay Klára veterán atléta

    A sportantropometriai méréssel szakszerűen segítik a családokat egy nagyon fontos döntés meghozatalában: mely sportágban lehet eredményes a gyermek? Már a versenyszerű vagy a szabadidő sportnak a gyermek életmódjában való rendszeres jelenléte is nagyon fontos elhatározás, de a hosszú távon működő, kapkodástól mentes döntés vezethet csak sikerekkel kecsegtető sportághoz. Ez akár felnőtt korig tartó rendszeres mozgást jelenthet a kellő motiváltság miatt. Sajnos sokszor látom, hogy a szülők össze-vissza kapkodva vagy kényelmi szempontjaik alapján erőltetik gyermekükre azt a sportágat, mely számára nem okoz örömet. Tölgyszéki Papp Attila igazgató, Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola

    A fiam focizni tanul. Jelenleg kapus. Az edzője ajánlotta ezt a vizsgálatot, hogy a későbbiekben ne érje csalódás a magassága miatt. Markovics Péter

     

  • Rólunk írták

  • GYIK

  • Bejelentkezés

Érvizsgálat

Kinek ajánljuk érvizsgálatunkat?

  • Aki túlsúlyos
  • Aki dohányzik
  • Aki stresszes körülmények között él és dolgozik
  • Akinek magas vérnyomása van
  • Hölgyeknek, akik a változókorba lépnek
  • Akinek magas a koleszterin és/vagy a vérzsír (triglicerid) szintje
  • Akinek családjában előfordult magas vérnyomás vagy szívbetegség
  • Akinek bármilyen érbetegséggel összefüggésbe hozható panasza van
  • Akinek váratlanul memóriazavara kezdődik (agyi erek meszesedésének egyik első tünete)

Kérek időpontot érvizsgálatra >>


Áttörő megoldás az érelmeszesedés korai felismerésére

Az Arteriográf a mért paraméterekből meghatározza az artériák állapotát, amely lehet optimális, normális, vagy kóros. Ez utóbbi esetben magas a kockázata az érelmeszesedés és egyéb szív és érrendszeri megbetegedések (stroke, szívroham) kialakulásának.

Ezért a TensioMedTM Arteriográf nagy szerepet játszik a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzésében, még abban a szakaszban, amikor a folyamatok kontrollálhatóak.

Hogyan működik az Arteriográf?

Az Arteriográf azt a legújabb tudományos felfedezést használja fel a mérés során amely bebizonyította, hogy a felkarra helyezett és megfelelő nyomásra felfújt mandzsettával olyan jelek regisztrálhatók, amelyek pontosan tükrözik a teljes artériás rendszer, ezen belül az aorta keringési viszonyait. A mérés azon a törvényszerűségen alapszik, hogy a szív összehúzódásának hatására az aortában keletkező első pulzushullám visszaverődik (reflektálódik) az aorta oszlásának magasságából (bifurcatio), ezért a systole alatt jól észlelhető második hullám (late systolic peak) jelenik meg. A második (reflektált) hullám az aorta rugalmasságától (large artery stiffness) függő idő (RT S35) elteltével és a perifériás erek tónusától (perifériás ellenállás) függő amplitúdóval (AIx) rárakódik (augmentálódik) az első (kezdeti) hullámra. Ennek alapján a reflexiós idő (RT S35), valamint a szegycsont és a szeméremcsont felső széle közötti távolság (JUG-SY) meghatározásával kiszámítható a pulzushullám terjedési sebessége az aortában (PWV S35).

A reflektált és az első hullám amplitúdójának meghatározásával kiszámítható az augmentációs index (AIx), amely információt ad mind az aorta rugalmasságáról (érelmeszesedés), mind a perifériás kiserek ellenállásáról (vascularis tonus).
A systolés nyomás + 35 Hgmm-en felvett görbén észlelhető az aorta billentyű záródása, így lemérhetjük az ejekciós időt (ED), amelynek felhasználásával a diastolés nyomáson felvett görbén meghatározzuk a szívciklus alatti görbe systolés (SAI), valamint diastolés (DAI) területét.  Az SAI és a DAI értékeiből a koszorúserek perfúziós viszonyaira következtethetünk.

A TensioMedTM rendszerrel a következő paraméterek határozhatók meg:
- systolés és diastolés vérnyomás (Sys, Dia)
- artériás középnyomás (MAP) pulzusnyomás (PP)
- pulzusszám (HR)
- augmentációs index (Aix)
- systolés vérnyomás az aortában (SBPao)
- aorta pulzushullám reflexiós idő (RT S35)
- pulzushullám terjedési sebesség az aortában (PWV S35)
- bal kamra ejekciós időtartam (ED)
- szívciklus systolés területi index (SAI)
- szívciklus diastolés területi index (DAI)

Kérek időpontot a vizsgálatra >>

A sport legyen a barátod!

Budapest Főváros Önkormányzatának koordinálásában az idei évben hatodik alkalommal is megrendezésre kerül a több, mint 50 sportszövetség és sportszervezet által szervezett “Szigeti Sportvarázs“, az év legrangosabb szabadidősport eseménye. Érdemes jó előre bejegyezni a naptárakba, hogy 2010. június 4-5-6.-án a sportolás barátainak a Margitszigeten a helyük. Az idén is ingyenesen látogatható rendezvénysorozat a hagyományainak megfelelően több mint 200 sport, környezetvédelmi, valamint kulturális és életmódprogramot ölel fel.
Bízva a jó időben idén is több tízezer látogatóra számítunk, akik között vendégeink találkozhatnak a legismertebb hazai sportcsillagokkal, olimpiai bajnokokkal, népszerű színészekkel, akik családtagjaikkal együtt maguk is aktívan részt vesznek a programokon.
Az iskolaév végével kellemesebb kikapcsolódást, szórakoztatóbb programot aligha találhat a sportolás, a mozgás fontosságát valló család. S mindezt kulturált környezetben, a főváros egyik dísze, a Margitsziget ősi fái alatt. Kell ennél több?

Mi a sportantropometriai célja?

Az antropometriai vizsgálatok azt a célt szolgálják, hogy megismerjük a testösszetétel és a testalkat adatait.

A várható felnőttkori testmagasságot adjuk meg az edzőknek, ami azt jelenti, hogy meghatározzuk minimális eltéréssel, a játékos felnőtt korában milyen magas lesz és már most behatároljuk a testösszetételi adatok segítségével a játékos majdani erősíthetőségét. Az alkati mutatókból megmondjuk, hogy kit hogyan, mennyire lehet erősíteni, ami genetikailag meghatározott.

Megállapítjuk antropometriai vizsgálatokkal, hogy ki alkalmas arra, hogy megerősödjön. Elfogadottak külföldön is ezek a módszerek, amiket magas szinten alkalmazunk.

Nagy fegyvertény, hogy majd százezres mérési mintával rendelkezünk, ami sportágválasztás tanácsadásunk pontosságát növeli. Előfordul, hogy rendszeresen erősítenek valakit, de nem történik meg az elvárt tömeg növekedés, ugyanis alkata olyan, hogy nem lehet rá az izmot “felpakolni”, ráadásul jellemzően lesérül, rásérül a sportoló. Az ilyen jellegű sérülések gyógyulása nehézkes. A mért adatokból mi a majdani erősíthetőségre adunk információkat, így az edző tudja, mire számíthat, s így a sérülés veszélye is kisebb.

Csapatsportnál, például labdarúgáson belül milyen szerepkörre alkalmas, és az adott sportolót hogyan, és mennyire lehet erősíteni. Azokat a tehetségeket, sportolókat, keressük meg az antropometriai vizsgálattal, akiken lehet látni már ebben a korban (U-10-11 év) is, hogy ki az, aki valójában alkalmas a teljesítmény sportra. Az edző munkájának siker lehetőségét alapozzuk meg, ugyanis neveltjeibe rengeteg munkát fektet, hogy képzett játékos legyen.

A világ élmezőnyébe tartozók adataihoz összehasonlítjuk, hogy a  mekkora lesz testmagasságuk, milyen alkati tulajdonságaik lehetnek, milyen erősek lesznek. Milyen lesz az izomzatuk, a testösszetételük.

A mi játékosaink vajon tudnak az említett mutatók alapján közelíteni a világ topfutballjához?

Érzésem szerint jó irányba mozdultunk a jó néhány éve bevezetett antropometriai vizsgálatainkkal és hogy az új, előtérbe helyezett képzési rendszer játék centrikus.
Megemlíteném, hogy hat vizsgálatot csináltunk a felnőtt NB. I és NB. II. csapatoknál is, és átlagban 180 cm. fölötti magassággal rendelkeznek, akik dobogó közelben vannak a magyar bajnokságban.

Visszatérve a kérdéshez, egy bizonyos tömeg is járul a magassághoz és így egyértelmű, – bár ez fizikai megközelítés – hogy azok, akik nagyobb a súlyuk és magasabbak, izomtömegük is nagyobb, ezáltal pl. könnyebben tudják a labdát megtartani, erősebben tudnak rúgni, ütközni, elrugaszkodni.
Nem arról van szó, hogy egy alacsonyabb, de nagyon ügyes gyerek nem lehet kiváló játékos, de az eredményesség meglapozottabb lehet ha alkatilag magasabb, erősebb játékosokból merít az adott sportág. Lásd például vízilabda sportágat, amely az antropometriai vizsgálat adatait nagyon jól dolgozza fel.

Az alkati mutatók meghatározzák

Jó úton haladunk, ezt érzem, mivel Zánkán már nem először vagyunk sportantropometriai méréseinkkel.
Az élfutballt játszó országokkal a versenyt felvenni csak azokkal, a meglévő szakmai törekvéseinkkel tudjuk, amik megvannak  – nincs is más lehetőségünk. A világon ismert módszereket, amiket nagyon sok esetben a magyarok találták ki, alkalmazni kell módszeresen. Ez kevesebbe kerül, mintha több éven keresztül elkezdenénk kísérletezni, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik a teljesítmény sportra alkalmasak. Márpedig elemi érdek, hogy a magyar labdarúgás számára felfedezzük, és kiválasszuk, hogy a sok tehetséges, jó labdaérzékkel rendelkező játékosból azokat, akiknek lehetősége lesz, hogy a focit újra a topra juttassa.

Köszönjük, találkozunk az élettani mérések bemutatásánál, az egyesületi regionális tornán.

Magyar labdarúgás központja

Nagyszabású sporttábor program kezdődik június 13-án. Négy kiemelkedő csapat tehetséges játékosai, az U15-ös női bajnokságból birtokukba veszik a modern sportkomplexumot, mely minden igényt kielégít. Vasárnaptól folyamatosan érkeznek a válogatottak, a fiú korosztályok labdarúgói. A szakemberek a 1992-1995 között született játékosokból választhatják ki a tehetséges, korosztályos válogatottságra alkalmasakat, akik arra érdemesek, ezért a program ezen szakasza igen jelentős a magyar futball jövője szempontjából.

Nyolc-nyolc területi csapat jött létre korosztályonként. Regionális selejtezőtornák előzték meg a kiválasztást országszerte. A megyei koordinátorok bevonásával, a két szövetségi edző, Neumann Gábor és Zsivóczky Gyula által vezetett stáb végezte el magát a tehetségek kiválasztását. Hosszútávon az a szakemberek célja, hogy objektívebb kritériumok alapján történjen a kiválasztás. Így mindenfajta részrehajlás, elfogultság  nélkül a legjobbak szerepelhetnek a korosztályos válogatottakban.

Dr. Petrekanics Máté és orvoscsoportja a legjobbnak ítélt 60-60 jelöltet pszichológiai és sportantropometriai vizsgálatoknak is aláveti minden évjáratban. A tehetségek fejlődésének nyomon követését az így létrejövő adatbázis teszi lehetővé évről-évre.

Az 1993-as korosztály nemzetközi tornán való részvételével bővül a tábor programja. Nyíregyházán a hagyományos Jonatán Kupán az újonnan megalakuló korosztályos válogatott is részt vesz. A labdarúgás népszerűsítését is célba vevő program szélesebb körűvé tételére futsalos fiatalok bevonására is sor kerül, iskolai futsal bemutató jelleggel. Beköltöznek még a táborba a bajnokság selejtezőiből bekerült csapatok tagjai is.

A tábor következő turnusa a fogyatékkal élő gyerekek, akik a fiatal tehetségek helyét foglalják el. Több csoport, értelmileg akadályozottak, tanulásban akadályozottak,  hallássérültek besorolása után, a három csapat ezt követően verseng egymással. A Magyar állam ebben az évben támogatja a focitábort 400 millió forinttal,  a labdarúgó utánpótlás-programokat, és az MLSZ  a hagyományos nyári táborra is biztosít pénzt ebből a keretből. Koscsó Lajosnak, a város polgármesterének,  köszönhetően kapta meg az MLSZ a korszerű sportcentrumot a nagyszabású rendezvényre .

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes