• Esettanulmány, referencia

    Gyermekem futó atlétaként évekig nyert versenyeket hosszútávon. Majd egyre gyengébben teljesített. Keresve az okot, rátaláltam Dr. Petrekanits Máté által vezetett TF laborra. A doktor úr megállapította, hogy gyermekem testében az izom és a csont mennyisége magas, ilyen adottságokkal remek sprinter lehetett volna. Ezt követően a doktor úr tanácsára rövidebb távon kezdett versenyezni, aminek hatására javultak is az eredményei, de sprinter már soha többé nem lehet belőle. Ugyanis jó néhány éve nem az alkatának megfelelően edzették, ami mára már visszafordíthatatlan. Bánhegyi Péter

    A gyermek helyes sportágválasztását nagyban elősegíti a sportantropometriai mérés, specifikusan a személy adottságaihoz mérten. Így maga a szülő, a gyermek és az edző is egy olyan képet kap, ami pontosan tükrözi a gyermek jelenlegi fizikai állapotát és egy olyan fejlődési irányt mutat, hogy mi az a lehetséges cél, amit a jövőben, megfelelő edzéssel elérhet. A mérést országos szinten és minél hamarabb be kell vezetni a fejlődés elindítása érdekében! Sajnos ma Magyarországon még mindig az a téves hiedelem él, hogy az edző szeme mindent lát. Erre régebben lehetett alapozni, ma már téves információkat közölhet. A jelenben és a jövőben is a versenysport mögött ott van és ott lesz a tudomány. Hogy Magyarország 10-15 év múlva is eredményeket tudjon elérni világeseményeken, olimpián, nemzetközi versenyeken, ahhoz ennek a felmérésnek minden évben meg kell történnie az egész országban, hogy a megfelelő korban, a megfelelő sportolót ki tudjuk választani és ez által sikert és elismerést szerezve Magyarországnak a jövőben. Koncz Lóránt, V. kerületi Önkormányzat, Társadalmi és Külkapcsolati Osztály

    Tavaly júniusban voltam Önöknél terheléses vizsgálaton ahol már könnyített játékos atlétikát ajánlottak. Betartottam a tanácsukat és sikeresen felkészültem hétpróbában a Veterán EB-re. Az 50 éves nők között 4. helyezést értem el. A Kedves Doktor Úrnak pedig igaza volt, hogy nem sokat kell edzeni, hanem ésszel. Köszönöm a segítségüket, további sikeres munkát kívánok mindenkinek: Zarnóczay Klára veterán atléta

    A sportantropometriai méréssel szakszerűen segítik a családokat egy nagyon fontos döntés meghozatalában: mely sportágban lehet eredményes a gyermek? Már a versenyszerű vagy a szabadidő sportnak a gyermek életmódjában való rendszeres jelenléte is nagyon fontos elhatározás, de a hosszú távon működő, kapkodástól mentes döntés vezethet csak sikerekkel kecsegtető sportághoz. Ez akár felnőtt korig tartó rendszeres mozgást jelenthet a kellő motiváltság miatt. Sajnos sokszor látom, hogy a szülők össze-vissza kapkodva vagy kényelmi szempontjaik alapján erőltetik gyermekükre azt a sportágat, mely számára nem okoz örömet. Tölgyszéki Papp Attila igazgató, Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola

    A fiam focizni tanul. Jelenleg kapus. Az edzője ajánlotta ezt a vizsgálatot, hogy a későbbiekben ne érje csalódás a magassága miatt. Markovics Péter

     

  • Rólunk írták

  • GYIK

  • Bejelentkezés

Az élsportoló is ember

Saját történetén keresztül tudhattuk meg például Molnár Tamástól, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázótól, hogy ő miképpen került a medencébe. “Hétéves lehettem, amikor lementem dzsúdózni, de összesen négy edzésen vettem részt. Az orvos javasolta, hogy a tartásom miatt inkább valamilyen vízi sportot nézzek magamnak, így kezdtem úszni, azonban a faltól falig való vég nélküli úszkálás már akkor sem jött be nekem, így kötöttem ki a vízilabdánál.”

A nemzetközileg is elismert szakember harminc év tapasztalatairól beszélt, ahol csaknem százezer (!) eddig sportolókon elvégzett mérésekből rengeteg információ kapott és elemzett eddig.
A mai antropometriai mérésekkel előre meghatározható a várható testmagasság, testtömeg, de ami fontos, teljes képet kaphatunk a sportágválasztásnál, vagy akár egy sportágon belül az adott posztok kiválasztására.
Nem lesz nyilván jó, ha egy várhatóan alacsony gyereket kapusnak nevelünk, vagy egy könnyű, de gyors fiút védőnek állítunk, de már a sportágválasztásnál is nagyon sok segítséget tud nyújtani az antropometriai vizsgálat.
Az egyesület tervei között szerepel, hogy egy folyamatos együttműködést alakít ki a doktorral, amelyben időszakos mérésekkel tudja segíteni az edzők munkáját, és ezt szeretnénk kiterjeszteni a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános iskola szeptembertől induló sporttagozatára is, amivel a szülők is óriási segítséget kapnak, hiszen nagyon kis korban kiszűrhető és kezelhető testi vagy szervi problémákra is fényt derítenek a vizsgálatok

A sportágválasztást hazánkban leginkább az határozza meg, hogy milyen klub van a közelben, mit sportoltak a szülők vagy melyek a divatos sportágak. Csakhogy ezek a szempontok sok esetben nem esnek egybe azzal, hogy képességei révén milyen területen számíthat a gyerek sikerélményre.

Petrekanits Máté 1982 óta, azaz közel harminc éve végez antropometriai (emberméréstan) vizsgálatokat, mára mintegy százezres mintát alapul véve, közel nyolcvan sportág adatait összevetve tudja kiértékelni az eredményeket.

“Tulajdonképpen az összes magyar világ- és olimpiai érmes megfordult a kezem alatt – mondta a nemzetközileg is elismert szakember az MTI-Pressnek. – A mérések segítségével egy gyereknél megállapítható a várható felnőttkori testmagasság és testtömeg, a testalkat és testösszetétel, valamint az erősíthetőség, terhelhetőség. Ennek alapján ajánlunk számára előnyös sportágakat, jelezzük, hogy melyeket nem érdemes űznie.”

És hogy mennyire megbízhatóak az eredmények? “A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Storcz Botond esetében, amikor gyerekkorban vizsgáltuk, emlékszem, azt írtam a papírra: Nem elrontani!” – említ egy példát Petrekanits Máté.

Az élsportolóknál vagy leendő versenyzőknél folyamatosan végzik ezeket az antropometriai vizsgálatokat, de a lehetőség immár adott mindenki számára. Mindössze 20 perc alatt, 5000 forint plusz áfa összegért bárki képet kaphat arról, hogy melyik sportág ajánlott a gyermekének. A 24 pontos antropometriai mérés sorozatot mindegyik korosztály igénybe veheti, hétéves kortól. Amellett, hogy a vizsgálat során tanácsot adnak a szülőknek, hogy mely sportágakat javasolják és melyeket nem, kiszűrhetők a testi vagy szervi problémák is.

“Az antropometriai vizsgálat fájdalommentes, de csak hétéves kortól ajánlott, hiszen kell hozzá a gyermek részéről egy kis türelem és együttműködés. Tapasztalatom szerint egyébként a fiúk hisztisebbek, a lányoknál könnyebben megy a dolog. Egy szülő időt, energiát és pénzt spórolhat meg, ha tudja, gyermeke melyik sportágban remélhet sikerélményt, hiszen az a lényeg, hogy a gyerek élvezze a mozgást. Nem az élsportról beszélek, hiszen a világátlag szerint 10 ezer gyerekből kettő lesz minősített sportoló.

Az antropometriai vizsgálat abban segít, hogy a gyerek örömmel sportoljon, ne szenvedjen egy adott sportágban, míg pár év múlva kiderül róla, hogy alkalmatlan. A közelmúltban voltunk Gyöngyösön, ahol röplabda- vagy kosárlabda osztályt akartak létrehozni. Felmértük a gyerekeket, s csak kettőt találtunk, aki elérheti majd az ezekhez a sportágakhoz szükséges magasságot. Így pedig nem érdemes belevágni, van más lehetőség” – hangoztatja a szakember.

Megemlíti, hogy Belgiumban az egész országot felmérték ezzel a módszerrel, a belga sport újabban felmutatott eredményei valószínűleg ennek is köszönhetők. Az adatok meghatározóak lehetnek ugyanis az utánpótlás-nevelés szempontjából, csökkenhet a túlterhelés és az ebből adódó sérülésveszély, nő a sikerélmény esélye. Az antropometriai mérések alapján tervezhetőbbé válik a sportolás és a megfelelő életmódvezetés.

A felvetésre, miszerint mennyire lehet támaszkodni az eredményekre, azaz előfordul-e, hogy valakinek nem tanácsolnak egy adott sportágat, ám ő mégis sikeresnek bizonyul benne, Petrekanits így válaszol: “Ha nagyon ügyes, bizonyos ideig ellensúlyozni tudja a fizikai adottságokat. De Newton törvényeit nem lehet megváltoztatni.”

Az antropometriai vizsgálatok nyomán kifejlesztett szoftver folyamatosan frissíti és értékeli az adatbázist. A méréseket a Dr. Petrekanits Máté vezette a terhelés-élettani laboratórium végzi, melynek üzemeltetője a Navi-Med Kft, erre jó lehetőséget nyújt május 22-23-án a IV. Nagy Sportágválasztó a Merkapt Maraton Sportközpontban (1106 Maglódi út 12/A), ahol példaképeikkel, sztársportolókkal is találkozhatnak a gyerekek. A rendezvény tavalyi sikerét jelzi, hogy 60 sportág képviseltette magát, a látogatók száma elérte a 4500 főt.

A Nagy Sportágválasztón a kicsik összesen 84 sportág mozgásformáit próbálhatják ki ingyenesen, tanácsot is kapnak ahhoz, hogy ezeket hol gyakorolhatják, illetve hogy testfelépítésük, genetikai adottságaik alapján milyen sportágban lehetnek sikeresek. A döntésben a pekingi olimpia magyar érmesei – többek között a kajakos Kovács Katalin, a kenus Kozmann György és a pólós Molnár Tamás – , valamint korábbi ötkarikás bajnokok, Nagy Tímea, Sike András és Kovács Antal segítik őket.

Forrás: MTI-Press

Hasonló cikkek:

  1. Nagy Sportágválasztó
  2. Mi a sportantropometriai célja?
Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes
Még több cikk a következő kategóriákból: Nincs kategorizálva (15. a 26 cikkből)