Egy gyermek fejlődése során el lehet maradva naptári korától, vagy előrébb is tarthat, erre használjuk a biológiai kor kifejezést. Az esetleges eltérés önmagában még nem feltétlen jelent rosszat, mert fejlődésünk során ez a természetes folyamat része. Ugyanakkor lehet intő jel is, ha a gyermek el van maradva a biológiai fejlődését illetően, mert  ez adódhat fizikai, vagy szellemi túlterheltségből.

Azoktól a gyerekektől, akik biológiailag el vannak maradva naptári koruktól (akár több évvel is) nem várhatjuk azt a teljesítmény, mint vele egy naptári korú társaiktól.
Például: egy általános iskolai osztályból két gyermek egy napon született, mondjuk június 30.-án. Az egyik fél évvel előrébb tart, a másik fél évvel vissza van maradva. Ránézésre a két gyermek között nincs különbség, de valójában 1 évvel idősebb az egyik. Akkor a valós teljesítményüket meg lehet-e ítélni pusztán a naptári életkor szerint?

Nagyobb eltérés is előfordul. A gyermekek biológiailag több mint egy évvel érettebbek is lehetnek, vagy egy évvel elmaradva a naptári korától.