Nem lehet eldönteni ránézésre!

A testösszetétel vizsgálat alatt derül ki, hogy mennyi zsírral is rendelkezünk valójában. Ránézésre lehet valaki sovány, de ha kevés izommal és csonttal rendelkezik, akkor még súlyfeleslege is lehet az illetőnek.

Bár a soványabb emberek betegség kockázata alacsonyabb, általában tovább is élnek, de ha túl kevés a zsír, vagyis kóros soványságról beszélünk, az már nem tesz jót az egészségnek. Éppúgy növeli a betegségek kockázatát, mint a túlsúly.

Kóros soványság

A kórosan kevés zsír kimutatása azonban nagyon nehéz feladat, hiszen egy általános súlyméréssel nem különböztethető meg, hogy valaki kórosan sovány vagy éppen csak egy vékony alkatú ember alacsonyabb testsúllyal.

Gyermekek esetében nem csak a krónikus betegségek kockázata növekszik soványság esetében, hanem az akut betegségek előfordulása is gyakoribb.

Emellett a hiányos táplálkozást is jól jelzi a kóros soványság, így a nem megfelelő fejlődés hamar felismerhetővé válik. Egy rosszul evő, válogatós gyermeknél nehéz eldönteni, hogy beviszi-e a megfelelő energiamennyiséget és tápanyagot, ami ahhoz kell, hogy ne maradjon le a fejlődésben.

Gyermek növekedés

A gyermekek a növekedés során többször hirtelen megnyúlnak, azonban ez még nem jelenti feltétlenül a kóros soványságot, hiszen a növekedés természetes folyamatához tartozik. Egy vékony karról ránézésre nem lehet megállapítani, hogy vékony nyúlánk gyerek karja, vagy alultáplált, sovány gyerekről van szó.

A kisiskoláskorban és kamaszkorban is történhet hirtelen megnyúlás, amikor szintén nehéz eldönteni, hogy kóros soványságról, vagy csak a normális fejlődés egyik szakaszáról van szó. Az objektív méréseken alapuló antropometriai vizsgálat azonban segít eldönteni, hogy a megfelelő fejlődéshez szükséges zsírmennyiség az adott korban jelen van-e vagy sem.

14 éves kor alatt az elektroimpedancia elvén működődő, testösszetételt is meghatározó mérlegek nem megbízhatóak, nem adnak megfelelő értéket a gyermekkori sajátosságok miatt. Ezért a testösszetétel vizsgálatra 14 éves kor alatt az antropometriai vizsgálat sokkal alkalmasabb.

Felnőtteknél sajnos mind a testképzavarok, mind a túlzásba vitt sportolás vagy egy intenzív fogyókúra során előfordul, hogy a felesleges zsírcsökkentés túlzott mértékű lesz és az illető átesik a másik oldalra és nem találja meg az egyensúlyt az energia bevitel és felhasználás között.

Pszichés zavar

A pszichés zavarokat jelző anorexia előfordulása sajnos igen gyakori és a betegség egy bizonyos testsúlycsökkenés után már nagyon nehezen kontrollálható és kezelhető.

Ha valaki elégedetlen a testével egy antropometriai testalkat vizsgálat sokat segíthet abban, hogy kiderüljön valójában jók a testi adottságai, nincs szükség további fogyókúrára.

A mérés alapján megállapítható, hogy az átlaghoz képest mennyivel alacsonyabb a zsírszázaléka és ezzel kontroll alatt tartható egy egészséges testösszetétel, megelőzhető egy komoly betegség, amit a kóros soványság okoz.

Még fontosabb és hasznosabb lehet ilyenkor az egész folyamatot kontroll alatt tartani rendszeres, akár fél évente elvégzett vizsgálatokkal. Gyakran előfordul az is, hogy fogyókúra esetén a berögzült szokások – legyen az csökkentett energiabevitel, egysíkú étrend, nem megfelelő mennyiségű tápanyag bevitel – gyomorszűkülést okoznak és emiatt a testsúlycsökkenés nem marad abba egy egészséges testsúlynál, hanem tovább folytatódik. Ilyen esetben a kilók csökkenése adta örömérzés és a fogyókúrás szokások helytelen fenntartása miatt túlzott mértékű lehet a testsúlycsökkenés mindenféle testképzavar vagy pszichés probléma nélkül is.

Ennek kontrollálása nagyon jól elvégezhető az antropometriai testalkat vizsgálat során a testet lefedő bőrredők mérésével. Ezen adatok figyelembevételével a testsúlycsökkenés, és az egészséges testzsírszázalék követhető. Így a helytelen szokások megváltoztathatók és beállítható egy egészséges egyensúly a táplálkozásban, és kialakulhat egy megfelelő, egészséges testsúly.

Az alacsony testzsír mennyiségnek főleg a nőknél van káros hatása. Náluk sokkal fontosabb egy bizonyos mennyiségű zsír jelenléte a testen, ezért is normális a férfiakénál magasabb szírszázalék érték.

Hormonális változások

A hormonális változások, mint például a menstruáció, nagyon érzékenyen jeleznek minden változást, gondoljunk csak egy-egy stresszhelyzetre vagy túlterheltségre, ami megváltoztatja a mensturációs ciklust, amennyiben nincs külső hormonális befolyás alatt a szervezet, mint a fogamzásgátló szedése során. Ha ez a kontroll nincs, vagyis a menstruáció nem jelzi a szervezetet terhelő változásokat, akkor egy antropometria vizsgálat jól jelezheti, ha a zsír mennyisége a testen kórosan csökken vagy nem elég és ez már befolyásolhatja a hormonális rendszer működését.

Ugyanez igaz a férfiakra is, hiszen a hormonok az ő szervezetükben is jelentős hatással bírnak, csak a zsírszázalék értékük lehet normálisan is alacsonyabb és kevésbé érzékelhetőbb a hormonális zavar külső tünetekben.

Tehát a zsírraktárak pontos ismerete az egészséges, normális működéshez nagyon fontos. Ezt pedig egy antropometriai vizsgálattal jól tudjuk ellenőrizni.