• Esettanulmány, referencia

    Gyermekem futó atlétaként évekig nyert versenyeket hosszútávon. Majd egyre gyengébben teljesített. Keresve az okot, rátaláltam Dr. Petrekanits Máté által vezetett TF laborra. A doktor úr megállapította, hogy gyermekem testében az izom és a csont mennyisége magas, ilyen adottságokkal remek sprinter lehetett volna. Ezt követően a doktor úr tanácsára rövidebb távon kezdett versenyezni, aminek hatására javultak is az eredményei, de sprinter már soha többé nem lehet belőle. Ugyanis jó néhány éve nem az alkatának megfelelően edzették, ami mára már visszafordíthatatlan. Bánhegyi Péter

    A gyermek helyes sportágválasztását nagyban elősegíti a sportantropometriai mérés, specifikusan a személy adottságaihoz mérten. Így maga a szülő, a gyermek és az edző is egy olyan képet kap, ami pontosan tükrözi a gyermek jelenlegi fizikai állapotát és egy olyan fejlődési irányt mutat, hogy mi az a lehetséges cél, amit a jövőben, megfelelő edzéssel elérhet. A mérést országos szinten és minél hamarabb be kell vezetni a fejlődés elindítása érdekében! Sajnos ma Magyarországon még mindig az a téves hiedelem él, hogy az edző szeme mindent lát. Erre régebben lehetett alapozni, ma már téves információkat közölhet. A jelenben és a jövőben is a versenysport mögött ott van és ott lesz a tudomány. Hogy Magyarország 10-15 év múlva is eredményeket tudjon elérni világeseményeken, olimpián, nemzetközi versenyeken, ahhoz ennek a felmérésnek minden évben meg kell történnie az egész országban, hogy a megfelelő korban, a megfelelő sportolót ki tudjuk választani és ez által sikert és elismerést szerezve Magyarországnak a jövőben. Koncz Lóránt, V. kerületi Önkormányzat, Társadalmi és Külkapcsolati Osztály

    Tavaly júniusban voltam Önöknél terheléses vizsgálaton ahol már könnyített játékos atlétikát ajánlottak. Betartottam a tanácsukat és sikeresen felkészültem hétpróbában a Veterán EB-re. Az 50 éves nők között 4. helyezést értem el. A Kedves Doktor Úrnak pedig igaza volt, hogy nem sokat kell edzeni, hanem ésszel. Köszönöm a segítségüket, további sikeres munkát kívánok mindenkinek: Zarnóczay Klára veterán atléta

    A sportantropometriai méréssel szakszerűen segítik a családokat egy nagyon fontos döntés meghozatalában: mely sportágban lehet eredményes a gyermek? Már a versenyszerű vagy a szabadidő sportnak a gyermek életmódjában való rendszeres jelenléte is nagyon fontos elhatározás, de a hosszú távon működő, kapkodástól mentes döntés vezethet csak sikerekkel kecsegtető sportághoz. Ez akár felnőtt korig tartó rendszeres mozgást jelenthet a kellő motiváltság miatt. Sajnos sokszor látom, hogy a szülők össze-vissza kapkodva vagy kényelmi szempontjaik alapján erőltetik gyermekükre azt a sportágat, mely számára nem okoz örömet. Tölgyszéki Papp Attila igazgató, Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola

    A fiam focizni tanul. Jelenleg kapus. Az edzője ajánlotta ezt a vizsgálatot, hogy a későbbiekben ne érje csalódás a magassága miatt. Markovics Péter

     

  • Rólunk írták

  • GYIK

  • Bejelentkezés

Kiértékelő lap információi

A növekedés, fejlődés és érés összetett biológiai folyamat, melynek végeredményeként belső (genetikai) és külső környezeti hatás eredőjeként alakul ki az adott életszakaszt jellemző testi és funkcionális állapot. A harmonikus gyermekfejlődés egyik külső környezeti feltétele a fejlődő gyermek rendszeres fizikai aktivitása, jelen esetünkben a sporttevékenység.

Testösszetétel vizsgálatokkal a zsiger, csont, izom, testzsír relatív (%- os) és abszolút értékének (kg-ban) való megadása, az optimális testtömeg és erősíthetőség testalkatnak, nemnek, életkornak megfelelő minősítése történik.

Az antropometriai vizsgálatok eredményeire épülő terhelés-élettani vizsgálatokról itt tájékozódhatsz >>>

Figyelembe kell venni a sportág, illetve a sportágon belüli szerepkörválasztásánál a százalékban megadott relatív, és az abszolút értékeket is.

A testtömeg, zsírtömeg, izomtömeg érzékenyen válaszol a külső környezet ingereire, edzésekre, de vannak olyanok, amelyek kevésbé, mint pl. a csontszélességek vagy a testmagasság. Így a csontok hosszúsági és szélességi mutatói, illetve a méretváltozások sebessége genetikailag meghatározott.

A rendszeres fizikai aktivitás (a sport és hozzá tartozó környezeti hatások) kedvező és kedvezőtlen hatásai azonban nemcsak a testi fejlődés, a testösszetétel vagy az élettani és motorikus teljesítőképesség szempontjából értékelendők, hanem a pszichés funkciókra is hatnak vagy fordítva.

Az alkalmazott antropometriai eljárások:

  • növekedési típus – Conrad (1963) -, a szomatotípus becslésére – Heath és Carter (1967)
  • testösszetétel becslésére Drinkwater és Ross (1980)
  • várható testmagasság becslése Mészáros és Mohácsi (1983)

Testalkattípusok:

  • Extra leptomorf = nagyon nyúlánk alkat
  • Leptomorf = nyúlánk alkat
  • Metromorf = atléta alkat
  • Piknomorf = robusztus alkat
  • Extra piknomorf = nagyon robusztus alkat

Heath és Carter (H-C) komponensek: I. komponens = relatív kövérség, (endomorfia) II. komponens  =  relatív robusztusság, (mezomorfia) III. = III. komponens = relatív nyúlánkság (ektomorfia).

Metrikus Index: (MIX) = a mellkas átmérőinek (szélesség és mélységének) a testmagassággal korrigált lineáris függvénye (kerekdedségi mérőszáma).

Plasztikus index: (PLX) = A csontozatra és az izomzatra jellemző mérőszám aritmetikai összege (vállszélesség + alkarkerület + kézkerület).

Naptári életkor: születéstől a mérésig eltel időtartam, tudományos vizsgálatokban decimális kor (DC 0,01 év pontosság).

Biológiai fejlettség: (BF) Magyarországon kidolgozott, valid a csontéletkorhoz hasonló – statisztikailag azzal megegyező – pontosságú módszerrel megállapított testi fejlettség.

Testzsír becslése: (TZS) Különböző testzsírtartalmat becslő módszerek eredményei közötti (gyakran markáns) különbség indokolja olyan eljárás alkalmazását is, amellyel az adott népességre vagy korosztályra vonatkozóan reprezentatív minták vizsgálata után nyert viszonyítási értékek állnak rendelkezésünkre. Vizsgálatainkban az általánosan ismert Pařižková (1961) eljárási javaslatai alapján is gyűjtöttük az adatokat. E kalipermetriás módszer egyformán alkalmas a felnőttek és a gyermekek, valamint a nők és a férfiak relatív testzsírtartalmának számítására.

Fő szempont: Sportág és sportágon belül szerepkörajánlás a sikerélményt adó sportoláshoz. A módszert 1982 óta több tízezres mintán teszteltük és fejlesztettük tovább.

Hasonló cikkek:

  1. Az élsportoló is ember
  2. Sportantropometria
  3. Sportorvosi vizsgálat
Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes
Még több cikk a következő kategóriákból: Nincs kategorizálva (18. a 26 cikkből)