• Esettanulmány, referencia

    Gyermekem futó atlétaként évekig nyert versenyeket hosszútávon. Majd egyre gyengébben teljesített. Keresve az okot, rátaláltam Dr. Petrekanits Máté által vezetett TF laborra. A doktor úr megállapította, hogy gyermekem testében az izom és a csont mennyisége magas, ilyen adottságokkal remek sprinter lehetett volna. Ezt követően a doktor úr tanácsára rövidebb távon kezdett versenyezni, aminek hatására javultak is az eredményei, de sprinter már soha többé nem lehet belőle. Ugyanis jó néhány éve nem az alkatának megfelelően edzették, ami mára már visszafordíthatatlan. Bánhegyi Péter

    A gyermek helyes sportágválasztását nagyban elősegíti a sportantropometriai mérés, specifikusan a személy adottságaihoz mérten. Így maga a szülő, a gyermek és az edző is egy olyan képet kap, ami pontosan tükrözi a gyermek jelenlegi fizikai állapotát és egy olyan fejlődési irányt mutat, hogy mi az a lehetséges cél, amit a jövőben, megfelelő edzéssel elérhet. A mérést országos szinten és minél hamarabb be kell vezetni a fejlődés elindítása érdekében! Sajnos ma Magyarországon még mindig az a téves hiedelem él, hogy az edző szeme mindent lát. Erre régebben lehetett alapozni, ma már téves információkat közölhet. A jelenben és a jövőben is a versenysport mögött ott van és ott lesz a tudomány. Hogy Magyarország 10-15 év múlva is eredményeket tudjon elérni világeseményeken, olimpián, nemzetközi versenyeken, ahhoz ennek a felmérésnek minden évben meg kell történnie az egész országban, hogy a megfelelő korban, a megfelelő sportolót ki tudjuk választani és ez által sikert és elismerést szerezve Magyarországnak a jövőben. Koncz Lóránt, V. kerületi Önkormányzat, Társadalmi és Külkapcsolati Osztály

    Tavaly júniusban voltam Önöknél terheléses vizsgálaton ahol már könnyített játékos atlétikát ajánlottak. Betartottam a tanácsukat és sikeresen felkészültem hétpróbában a Veterán EB-re. Az 50 éves nők között 4. helyezést értem el. A Kedves Doktor Úrnak pedig igaza volt, hogy nem sokat kell edzeni, hanem ésszel. Köszönöm a segítségüket, további sikeres munkát kívánok mindenkinek: Zarnóczay Klára veterán atléta

    A sportantropometriai méréssel szakszerűen segítik a családokat egy nagyon fontos döntés meghozatalában: mely sportágban lehet eredményes a gyermek? Már a versenyszerű vagy a szabadidő sportnak a gyermek életmódjában való rendszeres jelenléte is nagyon fontos elhatározás, de a hosszú távon működő, kapkodástól mentes döntés vezethet csak sikerekkel kecsegtető sportághoz. Ez akár felnőtt korig tartó rendszeres mozgást jelenthet a kellő motiváltság miatt. Sajnos sokszor látom, hogy a szülők össze-vissza kapkodva vagy kényelmi szempontjaik alapján erőltetik gyermekükre azt a sportágat, mely számára nem okoz örömet. Tölgyszéki Papp Attila igazgató, Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola

    A fiam focizni tanul. Jelenleg kapus. Az edzője ajánlotta ezt a vizsgálatot, hogy a későbbiekben ne érje csalódás a magassága miatt. Markovics Péter

     

  • Rólunk írták

  • GYIK

  • Bejelentkezés

Sportágajánlás Plusz

Egy gyereknek szüksége van sikerélményre akkor, amikor elkezd sportolni. Különben egy idő után nem tud lépést tartani a többiekkel, nem viszik az edzők versenyre, így nemcsak barátokat veszít, de a mozgástól is elmegy a kedve. Ezért fontos, hogy az alkatának legmegfelelőbb sportot válassza, mert így leli majd örömét benne, ritkábban fog lesérülni és űzi remélhetőleg minél hosszabb távon és egyre jobb teljesítménnyel.

1. Pszichológiai vizsgálat:

A vizsgálat része egy beszélgetés a szülőkkel, majd külön a gyerekkel, melynek során minden fontos részletre kiterjedő felmérés készül a gyerek elsősorban sporttal kapcsolatos mentális képességeiről. Elsődleges célja a sportszempontból fontos, főbb jellemzők, adottságok, tulajdonságok felmérése, meghatározása. A vizsgálat időtartama kb. 2-2,5 óra, egy vagy két külön alkalommal.

2. Sportantropometriai vizsgálat:

A vizsgálattal megállapítjuk a testalkattípust, erősíthetőséget, hízékonyságot, optimális testtömeget és terhelhetőséget. A testalkat megállapítása, a testösszetétel jellemzése, a várható felnőttkori testmagasság előre jelzése alapján ad iránymutatást a sportágválasztáshoz. Segítségével meg tudjuk állapítani, hogy van-e eltérés egy gyermek biológiai és naptári életkora között. A vizsgálat során a test különféle paramétereinek (pl. hosszúságok, kerületek, átmérők) mérése és számítógépes  elemzése történik.

Összesen huszonnégy ponton mérjük meg a testet (pl. testsúly, testmagasság, csontszélesség, bőrredőinek vastagsága stb.), speciális eszközökkel, fájdalommentesen. Mindez maximum húsz percet vesz igénybe. Az eredményeket egy számítógépes program segítségével feldolgozzuk, így a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján közel 90%-os biztonsággal meg tudjuk állapítani a számára ideális sportága(ka)t és az ajánlott intenzitást. Sőt, ezzel összefüggésben a gyermek szellemi képességeire, leendő tanulmányi eredményeire is utalunk az egyénre szóló értékelésben.

3. Mozgásszervi vizsgálat:

A vizsgálat segítségével kiszűrhetőek azok a rendellenességek, amelyek egy adott sportág hosszútávú, versenyszerű gyakorlása esetén akadályozhatják a sportoló teljesítményének javulását, illetve fokozott mértékű egészségkárosodást okozhatnak. Vizsgálat időtartama kb. 40 perc.

4. Sportági megfigyelés:

A sportantropometriai és a pszichológiai vizsgálatok eredményeit figyelembe véve, a leginkább valószínűsíthető 1-3 sportágban a szülőkkel való konzultáció után sportáganként 2 hét „próbaedzésen” való részvételt biztosítunk a kiválasztott sportklubban. Ennek során a sportág utánpótlás nevelő szakedzői megfigyelik, felmérik a gyerek képességeit az adott sportra vonatkozóan, illetve a gyerek is „belekóstolhat” az adott sportágba.

5. Szakvélemény:

Az előbb felsorolt vizsgálatok és megfigyelések eredményeinek összegzése és elemzése alapján adunk szakvéleményt, amelyet a befejező konzultáció során ismertetünk a szülőkkel.

A felmérés leginkább 7-12 éves kor között javasolt.

7 éves kor előtt a vizsgálatok pontossága nem teljesen kielégítő, illetve 12 éves kor után már kevés sportot lehet azzal az eséllyel elkezdeni, hogy abban magas szintre jusson a sportoló. Kivételek természetesen mindig lehetnek, így a vizsgálatot ezen életkoron kívül is elvégezzük, de csak valóban indokolt esetekben, a szülőkkel történő egyeztetés alapján.

A vizsgálatok különböző helyszínen és időben történnek. Ára 59.500 Ft, amely a vizsgálatsorozat költségeit, és a szakvéleményt egyaránt tartalmazza.

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes